Vezetők teljesítménybérezése

Nagyon igazságtalan lenne, ha a vezetők kimaradnának a teljesítménybérezési rendszerekből. Ám ahhoz, hogy benne legyenek, tisztázni kell, mi is az, hogy vezetés. Egyszerű definíciót javasolok: vezető az, aki több ember segítségével eléri, hogy a kívánt dolgok megtörténjenek. Ebből következik, hogy nyugodtan felelőssé tehetjük mindazért, amit nem ő, hanem a beosztott munkatársai tudnak csak létrehozni. Ha erre nem képes, akkor nem vezető...

Sok tévhit van a vezetéssel kapcsolatban. Ma csak eggyel szeretnék foglalkozni. Ez pedig az, hogy vezetőnek születni kell, az nem tanulható. E vélekedés mellett szóló érv, hogy a pszichológiai felmérések szerint az emberek 1-2%-a született vezető, akinél ez a tulajdonság valahogy a gyerekkorban kialakul és utána meg is marad. Ám ha megvizsgáljuk a vállalati vagy állami hierarchiákat, akkor az ott állásban lévő emberek 15-25%-a valamilyen vezetési poszton dolgozik; legtöbben persze a hierarchia alján, azaz csoportvezetőként. Hogyan tudnak ők boldogulni, akik nem született vezetői tehetségek?

A vezetés tanulható. Ehhez részekre kell bontani azt. Az alábbi felbontást javasolom:

• vezetői tervezés
• vezetői szervezés
• utasítások kiadása és számonkérése
• vezetői példamutatás
• vezetői oktatás, mentorálás
• munkatársak motiválása
• munkatársak munkaügyi, emberi gondjainak kezelése
• jó vezetői kommunikáció

Nekem ez a részekre bontás vált be. Azt tapasztalom, ha valakik ezeket a tevékenységeket a vezetői munkájuk során művelik, akkor képesek elérni a kitűzött dolgokat úgy is, hogy nem saját maguk végzik el azt.

A teljesítménybérezésben bevált trükk, hogy nemcsak a valóban fontos elvárt elemet írom be a pénzzel jutalmazott mozgóbér elemek közé, hanem kezdetben az ennek eléréséhez szükséges részlépéseket is. Egy vezető esetén például megkövetelhetem a napi munkabeosztás megtervezését írásban és annak a falra kifüggesztését. Ugyancsak megkövetelhető a beosztott munkatársakra kialakított napi normák kiadási rendszere, ugyancsak írásban és a faliújságra kitéve. Megkövetelhető egy olyan beszámoltatási rendszer kialakítása, amelyben a beosztottak röviden írásban beszámolnak az előző héten kapott utasítások szerint elvégzett feladataikról.

Primitívnek tűnhetnek az ilyen vezetői prémium elemek, de éppen ezekkel lehet elérni, hogy tudatos, jó vezetővé váljanak, akik a vezetői tevékenységek minden részét elvégzik, a teljes vezetői skálán játszanak.

Kedves olvasó! Mit gondolsz, ezek a vezető tevékenység legfontosabb elemei? Kihagytam valamit? S vajon fontosak-e ezek eléggé ahhoz, hogy a vezetők érdekeltségi rendszerébe is beépítsük? Kérlek szólj hozzá a "megjegyzés" ablakban!

Érdekeltség üzemanyag megtakarításban

Egyik ügyfelemnél jártam ma délután és megkért arra, hogy dolgozzak ki valamiféle érdekeltségi rendszert a gépjárművezetői üzemanyag megtakarításában. Nagy nyergesvontatókkal és pótkocsis teherautókkal dolgoznak, ahol megrakva 40t a szerelvény összes tömege. Van üres futás is, ez a megtett kilométereknek kb. 20-40%-a (hónapról-hónapra változó módon). Rakottan csak teljes rakománnyal közlekednek, félig rakott jármű csak elvétve fordul elő (tömegárut szállít és a járművet pontosan a megengedett tengelyterhelési szintig rakják).

A teherautók évi 150-200 ezer kilométert futnak. A legjobb és a legrosszabb sofőr között 5-6 liter/100km különbség is van. Most külön tanfolyamra lettek elküldve, hogy megtanulják a takarékos vezetést. Ám ez nem bizonyult elegendőnek: muszáj lenne valamilyen anyagi érdekeltséget is bevezetni.

Azt találtam ki, hogy külön kell összegezni az üresen járás és a teljes terhelés havi kilométereit. Mivel többféle teherautó is van a cégben, mindegyik típusra meg kell adni a nem terhelt és a teljesen terhelt szokásos fogyasztási normáját. A gyűjtött kilométereket meg kell szorozni ezzel a két norma számmal és el kell osztani 100-zal. Így kapjuk meg, hogy a norma szerint mennyi kellene, hogy legyen az adott havi üzemanyag fogyasztás.

Ezután a tényleges üzemanyag fogyasztást ezzel kell összevetni. A következő ábrán látható mozgóbér függvény teremt kapcsolatot az elért megtakarítás és a mozgóbér között:

A vízszintes tengelyen a "S2" pont a norma szerint számított üzemanyag mennyiség, ha éppen ennyit fogyasztott a gépkocsi, akkor nem jár üzemanyag megtakarítási pénz. A "Terv" pont egy reális érték, ami általában 4-8%-kal a norma alatt van, és ebben a tartományban meredeken nő a megtakarításért kifizetett összeg.

Van azonban egy "Terv" érték, amelytől kezdve már kevésbé meredeken nő a megtakarításért kifizetett összeg, hiszen nemcsak megtakarítást, hanem megfelelő gyorsaságot is elvárunk a gépkocsivezetőtől. A takarékosságot is túlzásba lehet vinni; ilyenkor a lassúság miatt csökken a teherautók futásteljesítménye, ami a drága amortizációs költség miatt nem jó. A jó kihasználtságra még célszerű egy ezt mérő és ösztönző második érdekeltségi függvényt bevezetni.

Végül van egy "H" határérték, aminél többet semmiféle megtakarítás esetén sem fizetünk ki, mivel azt törvény tiltja (jelenleg úgy tudom, maximum 100.000,- Ft-ot lehet havonta ilyen címszóval kifizetni a gépkocsivezetőknek).

Természetesen a rendszer személygépkocsik esetén is használható, azonban a megtakarításra kerülő összegek évente egy nagyságrenddel kisebbek szoktak lenni.

Ujjharapás és anyaggazdálkodás

Nem egyszerű az anyaggazdálkodó helyes érdekeltségi rendszerét kialakítani. Ha azért teszem felelőssé, hogy mindig minden áru, alkatrész, anyag stb. raktáron legyen, akkor hatalmas mennyiségű pénzt a raktárkészletbe beleölve leköti a cég forgóeszközeit. Nemcsak ez a baj, hanem az ilyen anyagok, áruk, alkatrészek a tárolás során fizikailag is romolhatnak, a technikai, erkölcsi avulás meg szinte biztos.

Ha elkezdem arra ösztönözni, hogy minél kisebb forgóeszközt kössön le, akkor meg folyton anyaghiány miatt áll a termelés, a vevőket nem tudjuk kiszolgálni és elmennek a konkurenciához, vagy filléres alkatrészek hiánya miatt nagy munkákat nem tudunk befejezni. Mindez csak azért, mert érdekeltté tettük a spórolásban.

Úgy tűnik, erre a dilemmára nincs megoldás, ez egy olyan állás, amit nem szabad anyagi érdekeltségi rendbe bevonni. Szerencsére nincs így. Tegyük az anyaggazdálkodó mozgóbérének felét a készlet szint nagyságától függővé - úgy hogy a túllépés csökkenti, a megtakarítás növeli a mozgóbért. A mozgóbére másik felét meg attól tegyük függővé, hogy a kereskedelmet, termelést mennyi áru- vagy anyaghiány zavarja. Itt is ahogy nő a zavarok száma, úgy csökkenjen a prémiuma.

A kettős mozgóbér kritérium szorításában maga tudja eldönteni, hogy melyik ujját harapja meg. A tapasztalat szerint az okos, rátermett anyaggazdálkodók megtalálják azt a vékony mezsgyét, amelyen mindkét prémium elemet hónapról-hónapra megkapják.

Nálatok minden rendben az anyaggazdálkodással? Mert ha nem, és minden más ötletet már kipróbáltatok, akkor javasolom, hogy ezen is gondolkozzatok el!