2011. május 19., csütörtök

Stratégiai tábla

Elkészültem a stratégiai tábla új verziójával. Ebben 12 munkalapon van felsorolva, hogy a cég milyen eredményeket kell elérjen a következő 5 évben (miközben a tárgyév és a korábbi 2 év mutatói is látszanak).

Több ügyfelemmel már kitöltöttem ezt a táblázatot (vagy a korábbi verzióját). Általános tapasztalat, hogy a stratégiai célok elérésére legfeljebb az árbevétel néhány, 1-5%-a mozgósítható; a többi pénz elmegy a napi megélhetésre. Elterjedt (és teljesen HIBÁS!) nézet az ma Magyarországon, hogy "ilyen bizonytalan helyzetben azt sem tudom, mi lesz holnap, mit érdekel engem az, mi lesz évek múlva!" Hát bizony, ha nem tervezel, akkor néhány év múlva ugyanolyan rossz (ha nem rosszabb) helyzetben leszel, mint ma! Ezt a néhány százalékot nagyon is könnyű elherdálni pillanatnyi célokra; szinte észre sem vesszük és már el is fogyott. Miközben a stratégiai változásokból nem történt meg semmi!

Az új stratégia tábla legfontosabb tulajdonsága, hogy egyetlen táblázatban mutatja meg a cég jövőjének valamennyi fontos aspektusát. Nemcsak a pénzügyekkel foglalkozik, hanem számokkal és rövid leírásokkal a beruházás, technológia, marketing, PR, promóciók, K+F, létszám és összetétele, oktatás, szervezés, műszaki változás, vevők, értékesítési csatornák, termék- és szolgáltatás csoportok, alvállalkozók és beszállítók, anyaghányadok, rezsiköltségek, adó, osztalék, vagyonváltozás, amortizáció, konkurensek, versenyképesség, hitelek, tartalékok stb. szándékolt változásait is évekre bontva leírja. Ugyanakkor egy mai telefonon vagy tableten is megnyitható, azaz a napi cselekedeteinket, döntéseinket azonnal lehet szembesíteni a hosszú távú terveinkkel.

Rengeteg belső vitától, időpocséklástól tudják a cégek megkímélni magukat, ha egyszer leülnek és 2-3 hét alatt eldöntik, merre is fognak haladni a következő néhány évben. Ez a már említett néhány százalék szabadon felhasználható pénz sorsát eldönti, így nem kell folyton az újabb és újabb pénz költési ötletekkel a vezetőknek megküzdeni. A rezsi és beruházási költségek büdzséinek kijelölése meg különösen könnyűvé teszi a következő évek kontrollingját.

Rengeteg jó könyv jelent meg a stratégiai tervezésről, ám az a tapasztalatom, hogy a hazai KKV vezetők, tulajdonosok csak ötletszerűen használnak azokból egy-egy módszert, eljárást. Ráadásul, ahogy telnek a hónapok, feledésbe merül és megint csak a napi ötletelés, újabb véres viták az erőforrások felett jellemzik a cégeket. Ez a táblázat - és a mellé ugyancsak kifejlesztett és havi adatokra bontott éves terv tábla - bárkinek akár a telefonján ott lehet, soha nem merül feledésbe és minden vitában azonnal végső érvként felhasználható.

A "Teljesítménybérezés" könyvben az éves és a stratégiai tábla kitöltése részletesen le van írva; aki ilyet szeretne, rendelje meg a könyvet és megkapja mindkét táblázatot is. A könyv megrendelhető itt: "Polló László: Teljesítménybérezés" .

Ha véleménye, kérdése van, ne mulassza el megtenni a blog megjegyzés ablakában!

Címkék: , , ,

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal