A rossz munkavállalók játszmái

Teljesítménybérezési rendszereket készítve folyamatosan hallom a munkavállalóktól, hogy megszakadnak, képtelenek az eddiginél nagyobb teljesítményre. Amikor ugyanezen embereket megfigyelem munka közben, akkor meg azt látom, hogy serényen dolgoznak ésszerűtlen módszerekkel. Végül teljesen kifáradnak és ekkor még inkább csökken a teljesítményük és már szinte csak panaszkodásra képesek.

Eric Berne: Emberi játszmák című könyvének megjelenése óta tudjuk, hogy az emberek legnagyobb része rossz játszmák rabja. Magyarországon különösen elterjedt a munkavállalók között a "majd megszakadok, de a gonosz munkáltatónak még ez sem elég" címmel jellemezhető játszma. A játszmára az alábbi körülmények jellemzők:

• a munkavállaló sürög-forog, húzza a kondenzcsíkot, mímeli a serénységet, nagy cseppekben hullanak róla az izzadságcseppek, ám munkamódszerei teljesen hatástalanok, a kívánt eredményt még véletlenül sem éri el
• olyan részlet munkafolyamatokat iktat be, amit senki sem kért tőle, de amelyek elhagyása valamilyen nagyon ritkán tapasztalt hibát elháríthatna, így tud logikusnak tűnő magyarázatot adni, miért így tesz
• olyan saját adminisztrációkat talál ki, amely rettentő munkaigényes, de "én nem bízok senki másban, mert itt mindenki hülye, csak én vagyok helikopter" felkiáltással indokol
• a meglévő munkaeszközöket nem arra használja, amire valók, így sokkal lassabban készül el a munkájával, a legfontosabb eszköze meg valahol a sarokban porosodik, mert az "semmire sem használható"
• állandóan a környezetére panaszkodik, akik nem adnak neki elég információt, összevissza adják a munkát, a saját munkájukat nem végzik el és neki kell helyettük befejeznie azt
• a legnagyobb mumus azonban a főnök, aki - elmondása szerint - a imbecillis és a debilis közötti szellemi színvonalon vegetál és az ő áldozatos munkája nélkül nem lenne képes boldogulni
• ugyanakkor rettentő sok ideje marad pletykálkodásra, mert ez számára az egyetlen megbízható hírforrás, ami nélkül képtelen lenne a munkáját ebben a cég által biztosított őskáoszban elvégezni

Folytathatnám még, és közben jól mulatnánk, de nem az a célom. A játszma végső összefoglalása a "jogom van olyan hülyének lenni, amilyennek csak bírok, és te ez ellen nem tehetsz semmit" kifejezés. Persze lehet tenni: ki lehet rúgni. Ám minek, ha az utcáról érkező következő is ugyanilyen? Ha egy játszma olyan nagy mértékben elterjedt, olyan sokan művelik és már megbotránkozást sem vált ki, mi több: elvárt normává vált, hogy a többiek is elfogadják esetleg kövessék, akkor alig lehet tenni valamit. Pedig ez a játszma a legkárosabbak egyike kis magyar hazánkban. Lássuk a következményeket:

• nem lehet semmiféle munkaköri leírást bevezetni, mert az ilyen emberek úgyis figyelmen kívül fogják hagyni, mennek a saját fejük után
• nem lehet munkateljesítményeket, normákat beállítani, mert könnyedén bebizonyítják a saját munkamódszerükkel, hogy az teljesíthetetlen
• képtelenség megszervezni és összehangolni a munkákat, mert számukra csak a pletykalánc ad hiteles információt, minden más kommunikációs csatornát el sem olvasnak, meg sem hallanak, pláne nem helyeznek arra fel semmi olyat, ami más számára fontos lehet
• mindenféle ellenőrzést személyes sértésnek vesznek és kikérik maguknak azt, hogy nem bíznak bennük: majd elkészülnek a dologgal, amikor azzal egyáltalán elkészülni lehet (bár ez ügyben erős kétségeik vannak, mert már maga a feladat is felháborítóan értelmetlen)
• állandóan akadályokat jelentenek, kéjes vigyorral az arcukon közlik, hogy mit miért nem lehet teljesíteni (amit ők persze jó előre már megmondtak)
• a magyar munkavállalók által a magyar kézben lévő kis- és középvállalatokban előállított új érték nem éri el a nyugat-európai harmadát, ötödét sem

Na itt álljunk meg egy szóra. Nem állítom, hogy mindez csak és kizárólag a játszmázó munkavállalók miatt van így. Ám azt igenis nyomatékkal állítom, hogy nagy szerepük van ebben. Ma nagyon sok munkahelyen sokkal fontosabb, hogy az általuk játszott játszmának megfeleljenek, mintsem a piaci követelményeknek megfelelő termelékenységet elérjenek. A zsebbe fizetett bérek adócsalását is rettenetesen széles körben inkább elfogadják a munkavállalók, minthogy növelnék a teljesítményüket, hogy az adókat is ki tudják termelni. Még soha, ismétlem soha nem hallottam azt munkavállalótól a béralku során, hogy rendben, elismerem, hogy nehéz nekem a kért nettó bért kifizetni, de én leszek olyan jó, leszek annyira termelékeny, hogy a bérek közterheit is meg fogom termelni.

Úgy tűnhet, mintha azt gondolám, hogy többségben vannak az ilyen gondolkodású munkavállalók a magyar munkahelyeken. Senatores boni amici, senatus bestia - jut eszembe a régi közmondás. A munkavállalók nagy része egyedül kiváló ember, de ha bekerül egy munkahelyi közösségbe, akkor szinte mindig megjelenik egy olyan, aki a fent leírtak szerint működik, és ezzel elkezdi meghülyíteni az összes többit is. Minél nagyobb egy cég, annál valószínűbb, hogy valaki már belülről bomlasztja azt. Ezért minél nagyobb egy cég, annál nehezebb benne a teljesítménybérezést bevezetni, mert a bomlasztó egyén vagy egyének mindenki mást meg fognak hülyíteni, csak hogy tovább folytathassák elmebajos "emberi" játszmáikat.

Hamarosan írok a rossz munkaadóról is - bár velük sokkal ritkábban találkozom KKV körökben, mert a piac kirostálja őket (kivéve, ha valami egyéb mutyiból élnek). Neked mi a véleményed? Láttál már ilyen munkavállalót? Milyen mértékben elterjedt ez Magyarországon? Tényleg lehet ennek köze a sokkal alacsonyabb termelékenységhez? Kérlek válaszodat add meg a "megjegyzés" feliratra kattintva!