2010. október 24., vasárnap

A tisztességes ember joga


 
Ez a blog bejegyzés egy kicsit lerövidített változata egy korábbi jegyzetem (Viselkedési kódex kis- és középvállalati munkavállalóknak) egyik fejezetének, és azokról a munkahelyi emberi, személyi körülményekről szól, ahova teljesítménybérezést be lehet vezetni. 
Ha a csoportból valaki nem partner a magas teljesítmény elérésében, nyugodtan kérd a vezetőidtől az eltávolítását. Mindenki a saját sikerének kovácsa. Ne a Ti hátatokon legyen sikeres, hanem a saját munkájával! Ne Benneteket húzzon vissza, hanem boldogítsa a konkurenciát! Egy céget csak belülről lehet tönkretenni: ha lusta lógósokat tartotok el, ha belső torzsalkodás folyik, ha valaki összeugraszt benneteket, akkor a termelékenység lecsökken és szabad a konkurencia útja a tönkretételetekhez. Ezért kell a gyengén teljesítőket és az összeférhetetleneket kirúgni.
Legyen nálatok minden tisztességes embernek joga tisztességes emberek között élni – ha már ez a jog országos szinten elveszett. Ma sok ember önnön tisztességtelenségének foglya, önigazolások valóságos gyára, amelyben saját magán kívül mindent és mindenkit hibáztat. Ennek oka, hogy a saját disznóságai, erkölcstelen tettei következményeitől képtelen szabadulni, s a lelki egyensúlyát csak mások hibáztatásával képes megteremteni. Legyen nálatok a tisztességes embereknek joga, hogy ne kelljen ilyen emberekkel veszkődniük!


Sokan vélik úgy, hogy így viselkedni kegyetlenség. Mások azt mondják, hogy ez ellenkezik a szolidaritás, testvériség eszméjével. Gondoljuk hát ezt át alaposan. Ugye a szolidaritás arra vonatkozik, hogy az önhibáján kívül nehéz helyzetbe került emberek ne halljanak éhen, ne legyenek hajléktalanok. A hangsúly az „önhibáján kívül” szón van. Te a csapatba beilleszkedni képtelen munkatársadat ismered. Naponta 8 órát vele töltötök és tudjátok, hogy saját hibája, azaz lustasága, megbízhatatlansága, felelőtlensége, tanulásra, javulásra képtelensége, felforgató tevékenysége vagy összeférhetetlensége okozza a gyenge, elfogadhatatlan, benneteket is visszahúzó teljesítményét. Többször már szóltatok neki, hogy ennyi kevés, ennél több kellene. Nem értett a szóból. Így közvetve saját maga kérte a csoportból történő eltávolítását.
Sokan mondják azt is, hogy az ember nem tehet arról, hogy önző, önimádó, másokon élősködő, tehetetlen, felelőtlen emberré vált, hiszen a minket körülvevő társadalom erre tanítja, erre ösztönzi. A többségi társadalom tényleg ilyen: a szorgos kisebbségen élősködik, ügyeskedik, kevés munkával jut életlehetőséghez. A hirdetések ezt sugallják, a kereskedelmi TV-k valóság-show-i ezt az életformát magasztalják. Ne feledd azonban, hogy Te egy olyan hazai KKV-nál dolgozol, amelyiknek az adóiból hozzák létre a politikusok ezt a henyélési lehetőséget a lusta többség részére. Te nem a lusta többségnek, hanem a szorgos kisebbségnek vagy tagja, akinek kemény versenyben kell piacot szereznie, és hatalmas adóterhek alatt nyögve kitermelnie a magad és munkatársaid jövedelmét, a tulajdonos osztalékát, a cégben szükséges beruházások árát. Miféle szolidaritást várhatnak el tőled azon felül, hogy eltartod ezt a lusta többséget az adóiddal?
Az élősködőkön belül erős kisebbségben van, mégis az egész társadalomban a legveszélyesebb alak a másokat elnyomó, antiszociális ember. Néhány adatot szeretnék neked adni róla, hogy felismerd. Ő vezetőként elbocsátja a tevékeny, lelkes embereket, megrovásban részesíti azt, aki sokat termel és megjutalmazza a vevőkkel szemtelen léhűtőket. Pénzügyesként nem tartja meg a kifizetési utasításokat, túlköltekezik. Marketingesként a bevált dolgok helyett új, vad és ismeretlen ötletekkel próbál vevőt szerezni, miközben a meglévő vevőknek egyetlen levelet sem hajlandó írni. Értékesítőként állandóan árengedményekkel nyúz és mégsem képes a kvótáját teljesíteni. A titkárnődként tündi-bündi bájolgó, aki nem iktatja a leveleidet, elveszti azokat és mindenféle ügynököt a nyakadra szabadít. PR munkatársként azt látod, hogy a rendezvényei vagyonokba kerülnek, és mindenki ott van, csak a potenciális új vevők nincsenek ott. Minőség ellenőrként lehetetlen követelményekkel igyekszik megállítani a termelést, miközben alapvető ellenőrzések nélkül, ordító hibákkal távozhatnak a termékek a cégből.
Oktatóként elmulasztja megmagyarázni a szavakat, nem fokozatosan építi fel a tananyagot, nem nyújt demonstrációt, csak száraz, felfoghatatlan elméletet és annak a megértés nélküli visszaböfögését követeli meg. Személyzetisként kizárólag a használhatatlan embereket veszi fel és a jól használhatókat az általa végzett előszűrésben elküldi. A statisztikai grafikonokat nem vezeti vagy meghamisítja. Ha új posztra kerül, azt összeomlasztja. Képtelen a változásra, mindig igaza van, bármit követ el, mindig másokat okol érte. Érzelmileg zsarol. Állandóan visszaesik a régebbi hibáiba, nem képes javulni. Intenzíven terjeszti, kitalálja a rossz híreket. Elferdíti és megtalálja a rossz oldalát a jó híreknek. Nem vállal felelősséget, mégis - nagy sóhajtozások közepette („mindent nekem kell csinálnom e cégben!”) - igyekszik a hatalommal járó új projektek és posztok vezetését megszerezni.
Állandóan azt tapasztalod, hogy tisztességtelen, nem végzi el teljesen a munkáját (csak feléből-harmadából), alacsonyak a munka statisztikái, tömötten állnak sorban nála a megválaszolatlan levelek, kérések (mert annyira „túlterhelt”, hogy nincs azokra ideje). A kezelésébe adott tárgyak tönkremennek, idő előtt elhasználódnak. Megfojtja az építő kezdeményezéseket, viszont lelkesen, szinte tévedhetetlen biztonsággal támogatja a helytelen, romboló dolgokat. Ha segít, abban sincs köszönet és nem szereti, ha te másoknak valódi segítséget nyújtasz. Minden erejével, keményen – de rejtve - a cég ellen dolgozik. Tévedhetetlen biztonsággal. Bár nem szerepel a Btk.-ban, de ő az egyik legrosszabb bűnöző, akivel módod van találkozni. Miatta, az általa gerjesztett stressz miatt, élnek rövidebb ideig az emberek, mint lehetne. Ő teszi az államhatalmat elviselhetetlenné, a törvényhozást őrültté, kiszámíthatatlanná. Általában miatta mennek tönkre a cégek, vesznek el a munkahelyek. Ha megvizsgálsz egy cég csődöt, szinte garantált, hogy egy ilyen „ember” is ott áll a háttérben. Ne tétovázz vele szemben fellépni, cselekedni. Magad, a családod, a munkatársaid és az egész téged adóztató társadalom érdekét véded.
Az antiszociális emberek áldásos tevékenységének hatására sok ember vált cselekvésében, gondolkodásában erősen visszamaradottá, degradálttá. Ez is sajnos egy használhatatlan munkatárs kategória. Felismered őket a következő tulajdonságaikról:
  • nyíltan megtagadják a szóbeli és írásos utasítások teljesítését vagy ugyan színleg elfogadják, ám egyszerűen nem teljesítik azokat,
  • egy szó nélkül megváltoztatják – Isten tudja miért, milyen okból – az utasításokat, előírásokat, s helyükbe valami rögeszmés marhaságot tesznek,
  • mindenféle instrukciót, technológia leírást, szokásos eljárást, szabványt, irányelvet feleslegesnek találnak, valósággal fizikai fájdalmat okozol nekik ezek előírásával, és mélységesen fel vannak háborodva, ha valami ilyet számukra kötelezővé teszel (ez a viselkedési kódex is náluk rendszerint nagy felháborodás tárgya),
  • csak a külső körülmények hatása alatt állónak érzik magukat, nem tudják az eseményeket maguk alakítani, minden rosszért valaki más felel, nem ők,
  • haragszanak az összes valamiért is felelős személyre („főnökre”, „nyakkendősökre”, „fehér gallérosokra”, „fehér köpenyesekre”), utálják őket, akadályozzák őket,
  • hazudnak, burkoltan kitérnek az utasítások alól,
  • túl bonyolult, komplex, soha nem működő ötletekkel, elképzelésekkel hozakodnak elő és így akadályozzák a normális munkát,
  • gyakran jámbornak, együgyűnek, nehézfejűnek, de azért együttműködőnek tettetik magukat, tevékenység helyett csak hízelkednek,
  • folyton valamilyen szünetet tartanak (kávé, tea, cigaretta, pihenés, melegedés, árnyékba vonulás stb.).
Ők sem alkalmasak munkatársnak. Velük csak folyamatosan gondjaid lesznek, állandóan csak vissza fognak húzni attól, hogy teljesítményt érj el. Szabadulj meg tőlük, kérd az elbocsátásukat, áthelyezésüket. Vigyázz, nehogy átvedd a viselkedésüket, mert nagyon intenzíven tudják terjeszteni azt és erős nyomást gyakorolnak a csoportra azért, hogy az ő normáikat fogadja az el.
Vannak azután olyan munkatársak is, akik teljesítménye erősen hullámzó. Egyik nap hihetetlen energikusak és csúcsokat döntögetnek, a másik nap (vagy másik órában) meg teljesen leülnek és semmi értelmeset nem csinálnak, sőt gyakran csak hátramozdítanak. Ők is lelkileg sérültek, bár még erősen küzdenek ez ellen, s jó napjaikon úrrá is tudnak lenni a belső nyavalyáikon. A rossz napok azonban minden addig elért eredményt tönkretesznek, s több kárt okoznak, mint amennyi előtte a haszon volt. Ha nem lenne ilyen könyörtelen verseny a hazai KKV-k háza táján, akkor azt mondanám, hogy tűrjétek meg őket magatok mellett, de ebben a kíméletlen világban már egy ilyen kolonc is a munkahelyetek stabilitását, a megélhetéseteket veszélyezteti. Egy rövid beszélgetést azért megér a dolog. Azzal indítsátok, hogy kérdezzétek meg, ki van rá nagy hatással: kitől kér tanácsot, kinek akar tetszeni.  Azután kérdezzétek meg, hogy ez a személy mire akarja rávenni, milyen tanácsoakt ad neki. Lehet, hogy egyszerűen az ő elbizonytalanító hatása áll a hullámzó munkateljesítmény mögött. Ennek a tudatossá tétele segíthet legyűrni az erős teljesítmény hullámzást. Ha nem sikerül ilyen egyszerű okot találni vagy nem hajlandó szabadulni a rossza hatás alól, akkor ő sem alkalmas munkatársnak!
Megvizsgáltuk tehát az antiszociális, a degradált gondolkodású, a hullámzó teljesítményű embereket, s egyik sem bizonyult ideális munkatársnak. Mielőtt arra a következtetésre jutnátok, hogy a világ csak rossz emberekből áll, sietve közlöm, hogy az emberek nagyobbik része nem ilyen. A többséget felismered a következő tulajdonságokról: pozitívan gondolkodva lelkes, fogékony, egészséges, barátságos, toleráns, jó megfigyelő, optimista, kitartó az építésben, képes dolgokat mélyen átélni, a jó dolgokról beszél és nem a rosszról, szól ha kell, de hallgat ha azt kell tenni, képes tények hatására átértékelni a gondolatait, gyorsan mozog és cselekszik, nem esik kétségbe, családszerető, racionális, kiszámíthatóan megbízható, hű az igazsághoz és nem képzelődik, felelősségteljes, ésszerűen bátor, jó humorérzékkel és gyors, pontos felfogással rendelkezik, egyszóval élvezi az életet. Ahogy mondtam, ők vannak többségben a KKV-k munkahelyein, így nem túlzó követelmény, hogy csak ilyenekből állítsa össze a főnök a csapatot.
A többség ugyan rendelkezik a felsorolt jó tulajdonságokkal, de felfordult világunkban erősen el van bizonytalanodva. Azt tapasztalja, hogy a tisztességes, becsületes munkát végzőket magas adókkal büntetik. A léhűtő TV sztárocskákat karibi utazással honorálják. A politikusok példamutatás helyett hatalmas fizetéseket, „költségtérítéseket” és „lobbizási díjakat” vágnak zsebre. Az adócsalók lehetetlen „versenykövetelményeket” támasztanak a becsületes cégekkel szemben. A sokat tanult, nyelveket beszélő diplomás emberek meg nehezen és csak rosszul fizetett állásokban tudnak elhelyezkedni. Ezért – akárcsak 1956-ban – egy kicsit dolgozik, azután meg egy kicsit csöndben sztrájkol, pihen, lazsál. A forradalom alatt senki sem tudta, mi is lenne a jó. A bányászok tudták, hogy kell a szén, mert különben megfagynak az emberek, leállnak az erőművek. De azt is tudták, hogy nem tetszik a politikai rendszer és ez ellen is tiltakozni akartak.
Ma ugyanezt érzem a rendes, becsületes embereknél. Nagyon nehezen születik meg az ország becsülete, erkölcse. Sok évszázadnyi török, osztrák, német, orosz elnyomás, kizsákmányolás, gyámkodás után nehezen alakul ki az a közmegegyezés, hogy hogyan is kell egy országos vezetőnek viselkedni, milyen erkölcsi normákat is kellene követnie. Nekik még senki nem írta meg a viselkedési kódexüket - vagy csak nem olvasták el még azt. Rendbe fog ez jönni, e sorok írásakor (2007) már látom, hogy egyre több választó döbben rá arra, hogy a közmegegyezés nélküli szabad rablás csak az erőseknek kedvez és a lakosság nagy része kiszorul a jólétből, boldogságból. Ki fog alakulni egy olyan erkölcsi norma, mit egyetlen politikus sem mer megszegni, mert akkor a pártját is magával rántja. Ez ellen semmiféle média kampány nem segít, mert az emberek már hamarosan átlátják a „rábeszélőgép” trükkjeit.
Annál gyorsabb e folyamat, minél határozottabb teszik le a voksot az erkölcsileg tiszta, helyes oldalon az emberek. Nincs más út: amelyik társadalom erre képtelen, az elsüllyed a történelem sodrában, ahogy az a hatalmas római birodalommal is megesett. Eltotojázhatunk még egy-két évtizedet, de minél előbb lezárjuk ezt a bizonytalan periódust, annál korábban érünk el eredményeket, jólétet és boldogságot. Csatlakozz te is az elszánt, határozott, erkölcsileg tiszta emberekhez, végezd el a dolgodat, s meglátod a bizonytalankodók is hirtelen melléd állnak.

Címkék: , , , , ,

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal