2010. október 9., szombat

Teljesítmény(bér) és felelősség

Kolontár falu elpusztítása gondolkodtatott el azon, hogy vajon a jó teljesítményt nyújtó alumíniumipar felelősen járt-e el akkor, amikor a hazai legnagyobb vörösiszap zagy tározót megépítette? S vajon én mindig felelősen járok el, amikor teljesítménybérezési rendszereket készítek?





Zagy tározó ügyben ma már könnyű megadni a választ, hogy nem volt meg a felelősség. A teljesítmény ezzel szemben nyilvánvaló: éppen tegnap hallottam a HírTV-ben, hogy a három tulajdonos a 21, 28 és 29. helyet foglalják el a leggazdagabb magyarok listáján. Az interneten látható fényképeken az is látszik, hogy a történetnek még nincs vége, további omlás várható a tározó falán, ami újabb áradatot indít majd el. Eddig 1000 hektár van elöntve, ha nem is növekszik az elöntött terület, a kiömlött vörösiszap vastagsága egyre drágábbá teszi majd a mentesítést. Nagytétényben a Medikémia szennyezése miatt 80 hektáron a teljes talajcsere 12 milliárd forintba került. Akkor is a közösség (az adóinkból az állam) állt jót és fizetett. Valószínűleg most is ez lesz a helyzet, mert eddig még egyik tulajdonostól sem hallottuk, hogy magánvagyonukat felhasználva kártalanítani akarnák a károsultakat. S azt hiszem, hogy a kár nagyságrendje - amíg nincs jobb becslés - hasonló lesz itt is.

Egy vicc a biztosításuk is: 5mFt. Összesen, nem károsultanként! Más szakmákban ennek a sokszorosát írják elő - pedig ott jellemzően kis magáncégek vannak, akik a közelébe sem tudnak jutni ekkora károkozásnak. A közösséget képviselő állam - miközben a gátak ellenőrzését is csak névleg végezte el - a szabályozás területén is súlyosan mulasztott. Ebből is látszik, hogy az ún. "washingtoni konszenzus" egyik elemeként nyilvántartott dereguláció milyen súlyosan közösség ellenes, ezért részemről már senki ne várja, hogy egyetértést (konszenzust) tőlem erre ki lehessen csikarni.

Szálka és gerenda

A morgolódáson túl jutva viszont elkezdtem átgondolni, hogy vajon az általam kialakított teljesítménybérezési rendszer megfelelően magába foglalja-e a szükséges felelősséget is? Végül is a magyar kis- és középvállalatok hihetetlenül erős versenyben küzdenek és én abban segítem őket, hogy versenyképesebbek legyenek. Más szemében könnyű észrevenni a szálkát, ám vajon van-e gerenda a sajátomban?

Leírom, eddig mit tettem azért, hogy a teljesítmény hajszolása közben megmaradjon a felelősség. Ja igen, mielőtt ebbe belekezdek, még egyszer megismétlem, mi is kedvenc definícióm szerint a felelősség. Ez nem az, amit a sajtó úton, útfélen hangoztat: tehát nem az utólagos hibáztathatóság. Akkor már megette a fene, amikor valakit hibáztatni kell, ott már a felelősségnek az írmagja sem volt meg. Mert a felelősség éppen ez: időben megtenni azt amit kell, ahhoz, hogy ne következzenek be a rossz dolgok. Illetve nem tenni azt, ami rossz dolgokhoz vezet. Folyománya ennek a definíciónak, hogy bizony nem mentség az, ha tudatlanságból jutunk el a rossz végeredményig. A felelős ember kellően felkészült arra, amit csinál. Az átszakadt gáton sopánkodó tulajdonost sem menti, hogy ő a szilárdság netovábbjának gondolta az építményt és nem érti, hogyan szakadhatott át.

Öregedvén fokozatosan tanulom meg a Horatius által ismertté tett régi latin mondás, az "aurea mediocritas", az arany középút bölcsességét. Szükség van a teljesítményre? Ha már egyszer ilyen a világ, akkor a boldogulásunk érdekében igen. Minden áron? Nem, nem minden áron: össze kell szedni a lehetséges káros hatásokat és bizony azt is előre kezelni kell. A teljesítménybér egyéb hatásai - és a kezelésükre használható arany középutak - eddigi tapasztalataim szerint a következők:


A munkavállaló bizonytalansága. Az egyik legfontosabb hatás. Plenter János egész könyvet szentelt ennek a problémának (A bizonytalanság hatalma). Az ember biztonságra törekszik, minden változás ezt ássa alá. Természetes, hogy bizonytalan abban, tudja-e majd teljesíteni a normát, nem fogja-e később kitolásra használni vele szemben az új rendszert a munkaadó, illetve mi lesz vele akkor, ha a változó piaci körülmények miatt nem fogja tudni hozni a normát?

Mit lehet ez ellen tenni? Először is még bevezetés előtt őszintén el kell beszélgetni a munkavállalókkal és el kell nekik mondani, ezentúl mi az elvárás velük szemben és azt is, hogy ezt hogyan szeretnénk mérni. Az ellenvetéseiket komolyan kell venni és vagy kiküszöbölni az elvárt teljesítmény útjában álló lehetséges akadályokat vagy olyan kivételeket építeni a rendszerbe, amik ezt is kezelik.

Második követelmény a fokozatos bevezetés. Én a türelmetlen munkaadóknak 2-3 hónapos próbaüzemet szoktam javasolni, amikor még a munkavállaló megkapja a régi fizetését, de már az új szerint is kiszámoljuk a teljesítménybérét, hogy legyen ideje hozzászokni és ha szükséges, akkor a teljesítményét az új követelményekhez igazítani.

A harmadik követelmény a munkaadói tisztesség. Ezt úgy lehet elérni, hogy megnézzük, a piac milyen teljesítményt követel és a bér/teljesítmény viszonyban azt és nem többet követelünk. S nem próbáljuk meg a béren behozni, amit a tervezéskor, szervezéskor, gépesítés alatt, oktatás közben, munkakörre képzéskor elmulasztottunk. Éppen ellenkezőleg: a teljesítménybér bevezetése előtt az egész céget át kell világítani és korábban soha nem látott mértékben jól és hatékonyan megszervezni.

A negyedik követelmény, hogy a teljesítményeket követő kontrolling rendszerben és a környezetet figyelő piackutatáskor tapasztalt külső körülmény változásokat a terven is át kell vezetni. Mivel a teljesítményt a tervek teljesítéséhez illik mérni, ezért a jelentős külső körülmény változásoknak hatása így ellensúlyozható.

Mit nem tettem meg eddig? Most olvasom "Womack - Jones: Lean szemlélet" szemlélet könyvében, hogy számos lean projekt bevezetésekor megígérték a munkavállalóknak, hogy egy kezdeti leépítést követően (amelyet a projekt indításakor követnek el) mindenkinek meg fog maradni az állása, a megélhetése. Így a termelékenység emelkedést - ami az én projektjeiben is megjelenik - nem követik elbocsátások. Na én eddig erre nem gondoltam. A tulajdonosok általában kellően kétségbeesettek, amikor hozzám fordulnak, hiszen csökken a piaci részesedésük, nincsen elég megrendelésük és el sem tudják képzelni, hogy viszonylag gyorsan megfordítható ez a folyamat. Ígérem, hogy ezentúl ki fogom dolgozni annak a piaci expanziónak a menetét is, amivel közel a korábbi foglalkoztatási szintre tudnak visszaállni.

A környezet megóvása. Túlhajtott versengés közben nagy a csábítás arra, hogy a környezet kirablásával, elszennyezésével érjünk el nagyobb teljesítményt. Eddig azt javasoltam, hogy az állami előírásokat mindig tartsák meg az ügyfeleim. A kolontári katasztrófa az állami szabályozás elégtelenségét mutatja. Ezért ezután inkább Bogár László szigorúbb kritériumát fogom elővenni: nemcsak elgondolni és megvalósítani kell tudni egy új rendszert, hanem azt is átgondolni, hogy az folytatható-e tovább a következő évtizedekben, évszázadokban.

Remélem, javulni fog a munkám, ha az itt írt két új elemet is beillesztem a teendőim közé. Mire nem gondolok még most sem? Ha valami ilyent látsz, kérlek tedd meg észrevételedet a megjegyzés mezőben!

Címkék: ,

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

A bejegyzésre mutató linkek:

Link létrehozása

<< Főoldal