2010. június 2., szerda

Szerzett jogok visszavétele



Szinte minden új ügyfelemnél a teljesítménybérezés bevezetésekor gond, hogy a bérkeret a maximumig ki van feszítve, több bért egyszerűen már nem lehet kifizetni. Ilyenkor jön az az akció, amit én a szerzett jogok visszavételének nevezek.

A munkaszerződéseket módosítani kell ilyen esetben. Általában azt javasolom, hogy ha eddig volt például 150.000,- Ft fizetés, akkor az új munkaszerződésben legyen mondjuk 180.000,- Ft fizetés, de két részre bontva: 100.000,- fix alapbér és 80.000,- Ft mozgóbér - teljesítményhez kötve. Így a munkavállaló is jól jár (nő a fizetése), meg a munkáltató is (végre elvárt eredményt is követelhet is a fizetésért cserébe). Persze a munkavállaló bizonytalansági helyzete romlik, mert a fix fizetése csökken, így szinte soha nem fogadják örömmel ezt a változtatást. Volt már olyan esetem is, hogy emiatt fel kellett mondani a munkavállalónak. Még munkaügyi bíróságra is elment - ám mivel a cég nehéz anyagi helyzetben volt, átszervezést hajtott végre és ezzel együtt vezette be a teljesítménybérezést -, a bíróság indokoltnak találta a felmondást. Tapasztalatom szerint azért az esetek 99,5%-ában meg lehet egyezni ilyen feltételek mellett a munkavállalókkal.

Persze mint már annyiszor elmondtam és leírtam: reális normákat, tisztességes munkaszervezést és hierarchiát kell teremteni, mielőtt ilyen lépést tennénk. Még ezen felül a 2-3 hónapos bevezetési próbaidő is indokolt, amely idő alatt még a régi fizetés biztonságával próbálhatják ki a munkavállalók az új rendszert.

Volt már valakinek hasonló gondja, hogy olyan munkatársánál próbált új munkaszerződést kötni, akivel alapvetően elégedett volt, de a szerződés előnytelen volt a cég részére, ezért újra próbálta kötni? Ha igen, kérlek osszad meg velünk a tapasztalataidat a blog megjegyzés rovatában!

Címkék: , , ,

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal