2010. április 8., csütörtök

Nálatok is botrányosan alacsony szintű a cégetek szervezettsége?

Sok hazai KKV-ben dolgoztam már és közöttük alig volt olyan, ahol a munkatársak pontosan tudták, mit is vár el tőlük a cég tulajdonosa, vezetője. Lehangolóan hasonló választ kaptam országszerte: azt várja el a főnök, hogy azonnal azt a parancsot hajtsam végre, amit legutoljára kiadott. Az eredmény is lesújtóan azonos: túlterhelt, ideges főnök, és mellette csendben lázadozó vagy már a helyzetbe beletörődő beosztott alkalmazottak.

Tudom, hogy ezzel a kijelentésemmel nem leszek népszerű, de ki kell mondanom: botrányosan alacsony szintű a hazai KKV-k szervezettsége. Még a legjobb anyagi helyzetben lévőké is az.

Tisztában vagyok azzal, hogy a hazai KKV-k vadon nőttek az árbevétel növekedésével együtt és szervezési szakember ebbe a folyamatba nem szólt bele. Közel egy évtizedig egyáltalán nem is képeztek hazánkban szervezőket. Előtte is, utána is olyan keveset képeztek illetve képeznek, hogy azokat a nagyvállalatok felszippantják és a kisebbeknek nem jut belőlük. Marad a józan paraszti ész a KKV-knek, aminek magam is nagy tisztelője vagyok, és amellyel elég sokáig el lehet jutni. De távolról sem oda, ahova a jelenlegi világméretű versenyhelyzetben el kell jutni.

A szervezés szakma. Európában a megszokott eszközei a vezetési hierarchiát tartalmazó szervezeti ábra, a szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) és a munkaköri leírások. Érdemes körülnézni a saját cégünkben, hogy vajon ezek megvannak-e, a valós állapotot tükrözik-e és biztosítják-e a cég termelékeny, hatékony, versenyképes működését? Mert ha bármelyik hiányzik, vagy nem ilyen, akkor bizony a cég máris bajban van!

Az említett dokumentumok között a legfontosabb a kellő részletezettségű munkaköri leírás. Terveim szerint e blogban még erről sokszor lesz szó. Főleg azért, mert amit munkaköri leírás címszó alatt szoktam látni a cégekben, az olyan távol áll az ideálistól, hogy már csekély befektetéssel nagy eredményeket lehet elérni.

Egy elfogadható munkaköri leírás legalább 15-20 pontból áll és gépelve minimum 4-5 oldal. Nézzed meg a sajátodat és ha nem ezt látod, máris tudod, hogy a céged termelékenysége messze elmarad a verseny által megkívánttól!

Címkék: , , , , ,

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

A bejegyzésre mutató linkek:

Link létrehozása

<< Főoldal